Göncz Árpádról még egy kicsit
Gottdank Tibor|2012. febr. 18. 18:06|28 komment, szólj hozzá te is!
Göncz, Orbán
Gondolom nem csupán nekem tűnt fel, hogy a születésnapja által végre kicsit előtérbe került Göncz Árpád személyisége micsoda kontrasztot mutat a mai politikacsinálókhoz képest. Szinte már kezdtünk beletörődni, hogy csupán érzéketlen, arctalan humanoidok tudnak közéletet meghatározni, mikor megláttuk Göncz Árpádot a képernyőn, a tudósításokban.

Ilyen is lehet egy magyar politikus
És akkor hirtelen rádöbbentünk Göncz Árpád „titkára”: a csak önmagát adó, nyíltszívű emberre, aki láthatón szépen, őszintén tudja megélni életét, és sugárzik a szeretettől. Semmi mesterkéltség, manír. Az igazán fontos emberi értékekkel tökéletesen barátságban lévő bölcs apó mosolygott le ránk.
Hát, igen, volt idő, mikor Göncz Árpád bácsi elnöke volt ennek az országnak. Nehéz elhinni? Bizony, nem is oly rég még nem csupán az az orbáni morál uralkodott, amit lassan a politika természetes velejárójának gondolunk, s ami miatt egyre több a beletörődött, csüggedt ember és kevés az öntudatos, büszke polgár. Rádöbbenhetünk arra, hogy az ország dolgainak intézése talán mégsem politikai zsarolások, undorító hazugsággyártások és szégyentelen emberi aljasságok mentén történhet – hanem úgy, ahogy általában dolgozunk, ahogy neveljük gyerekünket, ahogy éljük életünket: békében, kemény munkával, felelősséggel másokért és önmagunkért. A sikerekért meg kell küzdeni, de a megérdemelt siker jár nekünk, annak minden gyümölcsével. Aki pedig nem érdemli meg az elismerést, aki kerülő utakon, kiskapukon keresztül jut el céljáig, annak igenis az egészséges megvetés járjon. És önkritika esetén a megbocsájtás.
Nem Orbán Viktorok, hanem Göncz Árpádok vagyunk!
Hozzászólások
Eddig 28 komment érkezett (
)
1.
raptor
2012. 02. 18. 18:47
Nos ,alighanem Orbán a megbocsájtást csak a "mindenhatótól" várhatja!
De attól is hiába!!
2.
lusta
2012. 02. 18. 19:27
Göncz Árpád életútja telis tele volt munkával. Lehet, hogy ezért nem követendő példa a felcsúti kis zsebcézár és négy betűjének fényezői számára?
3.
raptor
2012. 02. 18. 19:39
2. lusta
Ha tízszer annyi ideig él is Orbán, akkor sem fogják ennyire tisztelni, megbecsülni, mint Árpi bácsit!!
4.
izomagyu
2012. 02. 19. 6:11
+++++++++++++
5.
Nyírfa
2012. 02. 19. 14:31
A két ember a klaviatúra két vége.
Árpi bácsi maga a megtestesült alázat.
Orbán elindulhatna felé, de azt hiszem, nem fog.
6.
autopia
2012. 02. 20. 13:01
Azert azt sem kellene elfelejteni, hogy Arpi bacsi tegla volt Recsken.
Mas dolog, hogy meg lehet bocsajtani. De ennek az eldönteset az aldozatokra biznam.
Mashol is volt iro KE, de pl Havel azert moralisan es tekintelyben messze Arpi bacsi felett allt.
Szerintem valoban kedves de jelentektelen KE volt. Egy erdekcsoport babja. Pedig pont az ö idejeben egy erös, ertelmes es valoban független, hozzaertö KE-re lett volna szükseg. Kihagyott lehetöseg...?
Nem tudom, volt-e ilyen szemely a "raktaron", - felek, hogy nem, es ma sincs.
Tovabba - kicsit bizonytalanul teszem hozza - gyanumat csak erösiti lanyanak a palyafutasa. Ha "Arpi bacsi" az lett volna, aminek sokan remeltek, akkor moralis okobol sem engedte volna a lanyat a politikanak a közelebe sem.
Igy talan egy aruloval kevesebb lenne...
7.
kelemenjanos
2012. 02. 20. 15:23
Hát, T. "6. autopia 2012. 02. 20. 13:01"-nél! Talán képes lesz egyszer, Ön (is) felfogni, hogy nem a nemzetet és országot, és nem árulták el, hiszen még kirekesztő határozat sem született! (Egyébként ez utóbbi esetben, ahogy a remekművét, úgy ékezetek nélkül olvasva eszembe jut, maga sem maradhatna tőlünk nyugatabbra, hanem gyakorolhatná a kínai jelek írását!)
Egyébként ha pedig itthon él(-ne), szíveskedjen az EU-s hírekre figyelni, mert a tényleges fekete leves előkészítve és nem az MSZP-és képviselők által, hanem M.Gy. államadóssági mutatványa következtében! A trükk nem trükk, a mutatvány silány és sokba fog kerülni!
Úgyhogy szíveskedjen a "hazaárulózást" még visszafogni! (Ha már ilyetén le meri írni!)
8.
autopia
2012. 02. 20. 16:36
T. Kelemen Janos:
Egy pillanatid sem allitottam, hogy M.Gy egy ¨gyes közgazdasz. Az alkalmassagat is ketsegbevonom. DE: az ön altal emlegetett "tenyleges feketeleves" -hez meg M.Gy sem lett volna egyedül kepes. Az elödök sokkal többet tettek erte.
Legutobbi pelda a most fenyegetö agraratartozas-vissz<afizetes, ami szoci örökseg. Es meg hany ilyen van...
Orbant lehet nem szeretni, de 2002-ben jobb gazdasagi helyzetben levö orszagot hagytak önökre, akik aztan 8 evig olyan gazdasagpolitikat (?) folytattak, ami Bajnai orszaglasahoz vezetett. A valsagba felkeszülve is erkezhettünk volna... Ez pedigf NEM Orbanek felelössege.
A feketeleves nem gazdasagi reszeröl nem is irok, mert nem hiszem, hogy abbol valoban problema lesz, ahogy azt eppen Ön vagy "Göncz Arpi" lanya szeretnek.
Tovabbiakban meg emlekeztetem arra, hogy ez a blog Göncz Arpadrol szol, Ön pedig valaszaban eppen rola egy szot sem irt.
9.
pietnik
2012. 02. 20. 17:41
Igen,autopia,igen!Az elődök rengeteget tettek azért,hogy ez a helyzet előálljon!!
Csak ,hogy tudd,ebben a fidesz önmaga elődje,Orbánostul,Kövérestül,Antalljózsistul.Horn Gyulán,Meggyesin,Gyurcsányon át újra Viktorunk elég szűk keblén pihegünk immár huszonkét esztendeje,és minél erőteljesebben tapossuk ezt az egyre hígabbá váló szart,annál mélyebbre süllyedünk bele!Ahhoz,hogy kitapossunk belőle,ahhoz nem elég kemény,de nem annyira híg,hogy úszni lehetne benne!Bár ebben a kapitalizmusban,amit a kedves elődeik ránk zúdítottak, egyik sem tud úszni,de kapálózni,meg ordibálni mindegyik tud!!Míg persze a szánkon felül nem ér!
Árpi bácsiról pedig annyit,hogy valóban lehetett volna karakánabb köztársasági elnök!Na,nem az 56-os cselekedeteiért,mert azért,véleményem szerint megérdemelte a súlyos ítéletet Mécs Imrével(mindketten még 56 decemberében,és 57-ben is folytatták az ellenállást,ami akkor már értelmetlen,és mindenkire káros következményekkel járt!) egyetemben,hanem amit már mint köztársasági elnök jelentett ki,úgy mint:56-ban közel álltunk hozzá,hogy agyonlövöldözzük egymást,de szerencsére időben lefogták a kezünket!
Ez pedig azt jelenti,illetve jelenthette volna,hogy a rendszerváltás után vissza lehetett volna fogni a szélsőjobbos,mondjuk ki nyilas-fasiyzta csőcselék nyomulását azzal,ha értelmes emberek,akik már felmérték 56 hasznát,vagy éppen felmérhetetlen kárát,nyiltan kiállnak az 56 szellemében nyomuló szélsőjobb megfékezése mellett!
Akkor ma nem masíroznának félkatonai fasiszta alakulatok Mo. utcáin,nem lennének a parlamentben,nem lennének az eu parlamentben sem,és nem állna fenn annak a veszélye,hogy a fidesz 2014-ben,vagy akár későbbi választásokon az ő segítségükkel tartaná meg a hatalmat,vagy kapaszkodna oda vissza!
De nem írom Árpi bácsi gyengeségének,mert akkor nem csak a fidesz,hanem az összes párt 56-ozott,még a baloldalisággal erősen megvádolt(pedig ez nem igaz!!) MSZP is!
Az baj,hogy nem tette,mert a nekivadult jobboldalt másképp nem lehet megfékezni,hiába találta ki a fidesz 56 helyett a saját fülkeforradalmát,az azért csak 56 fasisztáinak a majmolása!!
Ezért el a mocskos kezeddel Göncz Árpádtól,és a lányától is!Majd ha kedvenc fideszsed valamelyik állságos cselekedetét kárhoztatod,akkor majd kritizálhatsz baloldalra,vagy netán középre is,de addig csak kutakodj!De a saját fekáliádban!!
10.
azmiaz?
2012. 02. 20. 21:19
nekem a cikkel ellentétben egyáltalán nincsenek ennyire pozitív emlékeim Gönczről.ott tartott be Antalléknak ahol csak tudott és elsősorban az SZDSZ-t képviselte közt. elnökként.A "szeressük egymást gyerekek" szintű és mélységű megszólalásai pedig elég semmitmondóak voltak de nem leplezhették az ellenséges érzületét az első szabadon választott kormánnyal szemben.Az eddig legjobb közt.elnök Sólyom volt.
11.
azmiaz?
2012. 02. 20. 21:22
raptor
2012. 02. 18. 19:39
"Ha tízszer annyi ideig él is Orbán, akkor sem fogják ennyire tisztelni, megbecsülni, mint Árpi bácsit!!"--------------------------Már akik.Úgy 20-30 év múlva nem sokan fognak emlékezni arra,hogy ki volt.
12.
kopacsi
2012. 02. 20. 22:05
Autopia, te szerencsétlen idióta, mikor volt Göncz Árpád Recsken?
és ezmiaz, majd ha te olyan qualifikált egyén leszel, mint Göncz, akkor kritizáld tetteit. Szerinted kellett volna egy véres oktober megint 1990-ben a taxis sztrájk miatt? Abban a pozicióban tudni kellett mérlegelni, és fentartani azt a nagyon törékeny egyensúlyt, amit addigra nagynehezen sikerült létrehozni MO-on.
13.
izomagyu
2012. 02. 21. 8:04
kopácsi!
a droidok betáplált értelmetlen szövegeire felesleges egy betűt is szánni, őket meg nem is lehetne szánni, mert gépagyúak, önálló gondolat nélküli robotok
14.
autopia
2012. 02. 21. 10:24
Kopacsi: bocsanat, nem Recsken volt tegla.
Konkretan az a bajom vele, hogy partos es gyenge KE volt, egy olyan idöszakban, amikor talan leginkabb szükseg lett volna egy erös es független szemelyre, aki valamilyen szinten ertett is volna hozza.
Nem kepviselte a nemzet egeszet, a "szeressük egymast gyerekek" tipusu kijelentesek az esti mesebe valok.
A lanyaval is hasonlo a bajom: az EU-ban is belpolitikai erdekeket kepvisel a nemzeti erdekek helyett. Es rossz külugyminiszter volt. Ideje lenne eszrevenni, hogy ezekre a posztokra hivatasos politikusok kellenek es nem partkatonak.
Kopacsinak szemelyesen: miert gondolja, hogy a neve felhatalmazza arra, hogy mast latatlanban biraljon? A szemelyeskedesig a szorult helyzetü, szánalmas emberek jutnak el.
15.
autopia
2012. 02. 21. 11:23
Kopacsi:
Itt is egy nagy tevedes van:
"qualifikált egyén" - a KE kevesbe kvalifikalt egyeneknes is KE kell, hogy legyen. Mindenkinek. Nemcsak az SZDSz-nemk vagy a FIDESz-nek...
Ugyanez a
"qualifikált egyén" kifejezes ellenem forditva pedig nevetseges, es az Ön szellemi nyomorusagat tükrözi: Önt mi kvalifikalja az apjatol örökölt neven kivül? Mi az, amit ön sajat elhatarozasabol es erejeböl tett es nem tettek önnel/önert masok?
16.
kopacsi
2012. 02. 22. 2:05
Autopia, Göncz Árpád sehol sem volt tégla. Amiről te beszélsz, az a te fejedre esett, és azóta sem látsz meg hallasz meg értelmes dolgokat. És nekem azon a jogon van felszólalásom, hogy én, ellentéteben veled, az igazságot tudom többek között Árpi bácsiról is, és nem hagyom, hogy agyatlan jószágok megpróbálják őt bemocskolni iszonyatos hazugságokkal. És ha ez neked fáj, akkor kösd be.
17.
autopia
2012. 02. 22. 9:37
Mindig szomoru ha olyan emberrel talalkozunk akik az igazsag egyedüli tudojanak tartjak magukat. Jogot formalnak, szemelyeskednek.
Csak annak örülök, hogy Ön, a sokat hivakozott edesapjaval ellentetben, nincs hatalomnak a közeleben sem.
Megegyszer, hogy megertse:
"Arpi bacsinak" nem a tegla-nem tegla szerepevel van bajom hanem azzal, hogy rossz köztarsasagi elnök volt sorsdöntö idökben. Nagy resze van a "rendszervaltas" elsikkasztasaban es abban is, hogy az orszag nem tudott a kadar/aczeli moralis allapotokon felülemelkedni. A mai nyomorusagunknak is itt az egyik gyökere.
Mivel Göncz Arpad ertelmes ember tudnia kellett, hogy nem alkalmas erre a feladatra, nem szabadott volna elvallalnia. Nem a nemzet KE-e volt, hanem egy (szük es azota meg kisebb) csoport erdekeit volt hajlando kepviselni.
18.
supala
2012. 02. 22. 12:14
Volt valamikor egy Visegrádi találkozó. A megbeszélések végén a partnerek egy-egy pohárkával jelentek meg a sajtó képviselői előtt.Koccintottak, kortyolgattak. Egyikük pohár nélkül maradt. Árpi-bácsi könyökével megbökte és odanyújtotta a saját poharát....midketten mosolyogtak.
Nekem ilyen GÖNCZ ÁRPÁD , a Magyar Köztársaság - egyetlen igazi ! - ELNÖKE.
19.
autopia
2012. 02. 22. 15:25
supala: ideje lenne megerteni: egy KE lenyegesen több mint egy szocialista brigadvezetö.
Hogy mennyire kedves vagy vigyorog, anekdotazik-e, stb az mind mellekes.
Viszont az alkotmanyban leirt kötelessegeit teljesiteni KELL.
Ha "Arpi bacsi" inkabb kevesebbet mosolygott volna de a kötelessegeit tejesitette volna minden jobban jartunk volna. Ehelyett a MSz(M)P atmentesen es nyiltan az SzDSz több hatalomhoz juttatasan munkalkodott. Ezzel pedig durvan megsertette a partsemlegesseg alapvetö követelmenyet.
Hogy tegla volt-e vagy sem arrol csak annyit: miert eppen öt huztak elö a kalapbol? Tenyleg: miert eppen öt?
Nem felejtem el neki, hogy visszaküldte a kommunizmus alatti bünökkel foglalkozo törvenyt.
A "Patkany"-ügyröl pedig egykori nagyon magas poziciot betöltö szemelyeken keresztül valoszinüleg lenyegesen többet tudok, mint az itt kommentelök barmelyike. Ennek a tudasnak a birtokaban megertem, hogy miert nem foglalkozott senki ezzel. Talan ha az utolso közvetlenül erintettek is eltavoznak (a politkabol es az eletböl is...) - ez az ö ügyük.
20.
kopacsi
2012. 02. 22. 18:02
Autopia, mibe fogadjunk, hogy akik Árpi bácsit patkányozták az ÁVO nemes tagjai voltak,akiknek érdekében állt Őt lejáratni. És mibe fogadjunk, hogy egyik sem merné a nevét adni hozzá nyilvánosan. Különben jellemző lehet rád, hogy kikkel barátkozol. Úgy is nézel ki. Ja, szerinted Göncz nem volt alkalmas a Magyar Köztársaság elnöki cimére, de Schmidt igen. Aha.
És csak hogy tudd, nem szokásom általában a személyeskedsé, de nem én kezdtem. és amig van egy lélek is MO-on aki Árpi bácsit lemerei patkányozni, addig én az illetőt szintén csak patkánynak fogom tekinteni. Bár előre bocsájtom, én már patkányok között is találta rendest.
21.
autopia
2012. 02. 23. 9:43
Kopacsi:
- en csak olyannal fogadok, aki biztosan felfogja, miröl van szo.
Jelen esetben pl. NEM "Arpi bacsi" besugo-nem besugo muljtaval ("Patkany" fedöneven).
Azt is gondolom, hogy valaki multjanak egy kis (eppen sötet...) reszlete nem mindig alkalmas az egesz ember megitelesere.
Ezert irtam korabban azt, hogy ezt döntsek el az esetleges aldozatok. En ezt nem akarom megitelni, mert pont ebben nem is voltam aldozat.
Szamomra jelzesertekü, hogy amikor ez a "Patkany" -vad felmerült Göncz nem valaszolt ra. Pedig vagy beismerhette vagy tagadhatta volna.
Es most jönnek, akikkel Ön szerint baratkozok: sajnos csak az egyikkel sem talalkoztam elöben. Mindkettö törtenelmi szemelyiseg, es meg akkor sem voltak AVOsok, amikor edesapad Bp-en volt förendör. Igazi meggyözödeses kommunistak voltak, az egyik a spanyol polgarhaboruban is resztvett. Ez az ember kb 1988-ban egy nagyon privat beszelgetesben szolt arrol, hogy az 56-os bebörtönzöttek között is voltak spionok, akik majd biztos szerephez fognak jutni. (1988!!!)
Kb ket evvel kesöbb a masik szemely meg azt talalta mondani, hogy Göncz szemelye Biszku eletbiztositasa.
Ezek utan hadd gondoljam mar azt, amit gondolok.
Kopacsi: en nem szemelyeskedtem, es az Önnel valo diszkussziot nem en kezdtem. Hogy ki minek tartja a masikat, az maganügy. Legyen biztos abban, hogy - miutan Ön volt olyan kedves megosztani maganeletenek bizonyos reszleteit masokkal az Interneten is - nekem is van velemenyem, Önröl is. De ezek nekem nem tartoznak a központi problemaim köze, semmilyen erdekem nem füzödik az Ön törteneteinek es jo messze felfujt leggömbjenek a kipukkasztasahoz.
Mindenesetre: ha Ön ennyire szereti "Arpi bacsit", akkor siessen haza, mert az elvtarsaknak hamarosan minden emberre szüksege lesz.
Ön allitotta, en csak valaszolok ra: sehol sem allitottam, hogy Smitt (hogy is irjak?) alkaklmas lenne KE-nek. Ha visszaolvassa, amit valaha is itt leirtam, lathatja. Ugyanazert nem alkalmas, amiert "Arpi bacsi" sem volt az: nem semleges, egy báb, bizonytalan multtal. Jogi ismerete nulla. De Göncz legalabb sajat maga meg tudta irni az ujevi beszedeit!
22.
autopia
2012. 02. 23. 10:38
A reggeli kavezas közben elgondolkodtam a "bizonytalan mult" kifejezesen.
Amikor ezt emlegetjük akkor talan arra is gondolunk: a mult lehet ilyen vagy olyan. Lehetnek valakinek sötet pontok a multjaban. A fontos az, hogy tudjuk, mit kell megbocsajtani.
A "bizonytalan mult" nalam leginkabb azt jelenti, hogy az illetö az eletenek egy reszletevel nem tud vagy akar elszamolni. Nem tudjuk, mit bocsassunk meg neki... mennyire bizhatunk benne... ki is az az ember. Ez pedig fontos lehet, amikor bizalmat elölegzünk valakinek.
23.
azmiaz?
2012. 02. 23. 18:40
Kopacsi.Közismert tény,hogy a taxissztrájkot az MSZP, SZDSZ és a volt titkosszolgálatok emberei szervezték.Nem volt az annyira régen.Nekem legalábbis.Egy pár évvel előtte örültem volna neki de akkor speciel bosszús voltam,hogy a Tiszairól gyalog kellett felmennem a munkahelyemre.
24.
kopacsi
2012. 02. 23. 20:19
atupia, nem kell szerintem minden idiótának megfelelni, és pláne nem kell reagálni egy-egy olyan vádra, amit, attól függöen, ki mondja és miért, hitelesiteni azzal, hogy akárhogy is reagálna rá.
25.
Marijja
2012. 02. 24. 11:49
17. autopia
Örvendetes, hogy az utána következö elnökök mind pártfüggetlenek!!!
26.
autopia
2012. 02. 24. 12:16
marijja:
Madl es föleg Solyom polgari ertekrendet vallo korrekt uriemberek voltak, a politikai partoktol sokkal nagyobb gonddal tartottak tavol magukat mint Göncz.
Az, hogy megis sokszor konfliktusba kerültek az MSzP-SzDSz-el az nem az ö (KE) hibajuk, hanem egyreszt a tisztseggel jar, masreszt azt mutatja, hogy pont ezek a partok tavolodtak el az akkor ervenyes alkotmanyos rendtöl.
Schmidtröl nem szolok, ö szerintem is moralis es politikai katasztrofa.
En hagytam volna Solymot meg egy periodusra, viszont vele nehezebben tudott volna a FIDESz olyan gyorsan törvenykezni.
Olvassatok vissza: amikor itt a NOL-on a Solymot szidtatok leirtam: vissza fogjatok meg kivanni...
27.
autopia
2012. 02. 24. 12:16
marijja:
Madl es föleg Solyom polgari ertekrendet vallo korrekt uriemberek voltak, a politikai partoktol sokkal nagyobb gonddal tartottak tavol magukat mint Göncz.
Az, hogy megis sokszor konfliktusba kerültek az MSzP-SzDSz-el az nem az ö (KE) hibajuk, hanem egyreszt a tisztseggel jar, masreszt azt mutatja, hogy pont ezek a partok tavolodtak el az akkor ervenyes alkotmanyos rendtöl.
Schmidtröl nem szolok, ö szerintem is moralis es politikai katasztrofa.
En hagytam volna Solymot meg egy periodusra, viszont vele nehezebben tudott volna a FIDESz olyan gyorsan törvenykezni.
Olvassatok vissza: amikor itt a NOL-on a Solymot szidtatok leirtam: vissza fogjatok meg kivanni...
28.
Nyírfa
2012. 02. 25. 18:35
27. autopia
Sólyom már a megválasztásának a módjával elvesztette " úri " becsületét.
Úgy melengette aztán a Fideszt a keblén, mint önnön gyermekét.
Hogy elhajították, amikor már nem kellett, az törvényszerű -így jár, aki eladja magát.
Polgári értékrend, korrekt úriember ? Jaj!
Göncz Árpád egyszerűen csak egy ember. De annak mekkora!